A taijiquan -ról2018-02-25T17:37:18+00:00

A tradícionális taijiquan szűkebb értelemben véve egy harcművészet, tágabban értelmezve, Han Kui Yuan Mester szavaival: “maga a kínai kultúra”.

A továbbiak megértéséhez fontosnak tartom a fogalmak tisztázását:

Tradicionális harcművészet, küzdősport, edzés

Feng Zhiqiang

Feng Zhiqiang Nagymester

A tradíció követése a harcművésszé válás útja, amely egy világkép alapján kialakított, eszményi identitás eléréséről szól. Művészet, mert az identitás kifejlesztése egy alkotási folyamat, amelyben az univerzum törvényszerűségei fejeződnek ki. A harcművészetet gyakorló a valakivé válás folyamatában nem azt keresi, ami egyedi, mert az „önmagam” megkülönbözteti és ezért el is választja minden „más”-tól, hanem azt, ami univerzális és ami a világmindenséggel összeköti őt. Ez az alkotás soha nem ér véget, és minden hozadéka, pl. a győzelem, az egészség megőrzése, csak eszköz, és nem a cél.

A szüntelen munkálkodás folyamatát jelenti a qong fu (kung-fu). Minden tartós erőfeszítésnek – így a pszichoterápiának is – megvan a gongfu-ja. A küzdősportok művelése is gongfu, hiszen nagy, véget nem érő erőfeszítést igényel, de a harcművészetektől megkülönböztető helyes elnevezésük: wushu (vusu). A küzdősport elsődleges célja az ellenfél feletti győzelem, ebből következően a személyes hatékonyságra, a mérhető teljesítményre, a megmérettetésre összpontosít.

Az edzés egy konkrét célérték elérését tűzi ki céljául. Rendkívül hasznos lehet, ha pl. az egyensúlyérzék, vagy a memória „edzése” érdekében végzik a TQ mozdulatsorait, de tisztában kell lenni azzal, hogy ez már igen messze van a TQ eredeti szellemétől.

Ha ezt illúziók nélkül látja a gyakorló, csak akkor tudja majd azt is, hogy gyakorlása horizontját bármikor kiterjesztheti.

A taijiquan története – röviden

Chen Wangting

A távol-keleten a legutóbbi időkig fennmaradtak azok az önvédelmi rendszerek, amelyek a puszta kezes harcra, illetve a könnyen előállítható fegyverekkel (bot, lánc, legyező, kötél, stb.) való küzdelemre alapozódtak. Bár harci jelentőségük a XX.-ik században – tehát Európához képest későn – elterjedő lőfegyverek megjelenésével jelentősen csökkent, annál fontosabbá vált hagyományőrző jellegük, amely az adott ország kultúrájának szerves részét képezi.

A taijiquan pontos gyökerei aligha kibogozhatóak. Írásos források alapján megalapítását a Ming időszak végén élt, a Chen család 9-ik generációját képviselő Chén Wangting (1600-1680) nevéhez fűzik, aki taoista filozófiai alapokon, az általa ismert egyéb harcművészeti technikákat és a kínai orvostudomány eljárásait ötvözve alkotta meg az eredeti „Chen” stílusú taijiquant. A taijiquan tehát egy komplex rendszer, amely a filozófiai és a természettudományos ismereteket ötvözi a gyakorlati tapasztalattal. Tartalmilag tehát a tudás a hatékony önvédelemhez feltétlenül szükségesnél sokkal szélesebb körű, komplex rendszerré összeálló ismeretanyagokból áll. Ez a komplexitás a tradíció egyik lényegi eleme, ugyanakkor a praktikus „nyugat” szemében sokszor felesleges. A különbség érzékeltetésére csak egy fontos példát említek. A nyugati világban a gyógyítás és a küzdelem egymással nem kapcsolódó, két távoli szakterület, míg pl. a TQ rendszerében egymástól elválaszthatatlan ismeretanyagról van szó. Alapjuk ugyanis azonos, a taoista világképen alapuló Qi (csí) elmélet, amely mind az egészséges, mind a kóros testi-lelki működést a szervezet energetikai rendszerének kiegyensúlyozott, vagy kibillent működésével magyarázza. E világképnek közvetlen egészségvédelmi és harcászati értéke van. Meg kell ismernem a Qi keringés szabályszerűségeit, pl. az akupresszúrás pontok helyét és funkcióját ahhoz, hogy az egészségemet megőrizzem, de azért is, hogy ellenfelemet e pontok támadásával sikeresen harcképtelenné tegyem. Az etikai oldal is hangsúlyos: egy harcművésznek képesnek kell lennie az általa okozott kár enyhítésére is.

E komplex tudást eleinte családokon belül, később mesterről tanítványokra adták át, és napjainkban is a közvetlen mester-tanítvány kapcsolat a tudás átadásának az egyetlen lehetséges módja. A mester-tanítvány kapcsolódásokat családfán is ábrázolják, amelyekről leolvasható, hogy egy mester kitől tanult bizonyíthatóan. Ez a mi szóhasználatunkkal egyfajta quality controll-t jelent, hiszen egy mester hitelességét – a látható és tapasztalható tudása mellett – aláhúzza az is, hogy bizonyíthatóan kinek a tanítványa volt.

Han Kui Yuan family tree

Han Mester a Chen családfán

Az évszázadok során a taijiquan mozgásainak mintázata változott, pl. az adott mester testalkatának, egyéni tapasztalatainak, stb. megfelelően.  E módosulások azonban nem érinthetik az úgynevezett alapelveket, vagyis tartalmi változásokat nem, csak a mozdulatok formájában, a kivitelezés tempójában eredményeznek eltéréseket. Napjainkban egymással párhuzamosan több stílusirányzata létezik (chen, yang, wu, sun,). Tipikus taoista felfogás ez: a TQ változatlan és mégis, napjainkban is változik….

A tradíció azonban a XX-ik századi Kínában is rendkívül sokat változott, mondhatni, eltűnőben van. A kulturális forradalom idején a klasszikus harcművészetek gyakorlását betiltották, a közösségeket igyekeztek szétzilálni, a mesterek közül sokakat internáltak. A komplex tudás látványos gyakorlatsorozattá zsugorodott, és midőn Kína a 70-es években nyitni kezdett a világ felé, a Shaolin kung-fu-hoz hasonlóan a taijiquan is mintegy exportcikké vált. Ismertté és népszerűvé egyfajta wellness és ezoterikus „tájcsi”-ként vált, ám az eredeti tartalom nélkül végzett „tájcsizás” csupán „a kezek és a lábak játéka” marad – Han mester szavaival. Ezzel párhuzamosan egy relatíve kicsi, ám nem jelentéktelen körben, világszerte tovább éltetik a hagyományt is.

A chen stílusról, iskolámról, Han  Mesterről 

A különböző iskolákon belül a chen stílus őrizte meg leginkább a harcművészeti jellegét, amely már a gyakorlatsorok kivitelezésekor is látható. A chen stílus jellegzetessége, hogy a testet, főként a gerincoszlopot,  spirális mozgáspályák mentén használja. Ez a “selyemgombolyító erő”. A formagyakorlatok kivitelezésekor gyors és lassú elemek, csúsztatott lábbal való haladások és toppantások, ugrások, lágyan végrehajtott technikák és robbanékony ütések, rúgások váltogatják egymást. Erre utal pl. a tradícionális 71 lépéses formagyakorlat elnevezése: canon fist; “ágyú ököl”.

Az 1980-as években, Feng Zhiqiang Nagymester a tradícionális (83 és 71 lépéses) chen formagyakorlatok leegyerűsített változatait dolgozta ki, hogy könnyebbé tegye a nyugati ember számára a taijiquan megtanulását. Így jött létre a 48, majd a 24 lépéses formagyakorlat, amelyeket egy 12 elemből álló Qi Gong (csikung) gyakorlatsorral tett teljessé. A Feng Nagymester által kidolgozott chen gyakorlatsor pontos neve: “Chen Shi Xin Yi Hunyuan Taijiquan”. Az elnevezés fontos üzenetet közvetít, és szépen fejezi ki a harcművész számára előírt utat. A Taiji Quan jelentése: ”nagy, végső ököl”, a harcművészeti irányzat alapvető meghatározása, tehát ennek az iskolának az általános alapelveit kell megvalósítani. A „chen” a taiji quanon belüli stílusirányzatra utal, amelyet a többi jelző tovább pontosít. A Xin jelentése: „érzelmi elme”, vagyis affektív-emocionális oldalunkra utal. A Yi a „bölcs elme”, amely az értelmi-akarati funkciókat jelenti. A Hun Yuankozmikus körforgást, a világegyetem ninőségeinek szüntelen keveredését fejezi ki. E stílus követője tehát úgy válhat „igaz emberré” és legyőzhetetlen harcossá, ha emocionális és tudatos-akarati oldalát a kozmikus körforgásban egymást kiegészítő módon képes harmonizálni.

A tradíciók szerint gyakorolt taiquan végső célja az önmagával és a világgal harmóniában együttműködő, vagyis bölcs, erőlködésektől mentes „igaz emberré” fejlődés. Ez végtelen folyamat, és ez az igazi kung fu, aminek a jelentése: „soha véget nem érő munkálkodás”.

Ez az a stílusirányzat, amelyet Feng Zhiqiang egyik közvetlen tanítványa, mesterem, az 1997 óta Budapesten élő, Han Kui Yuan (1948) 19.-ik generációs mester hozott Magyarországra. Han Mester fáradhatatlan munkássága eredményeként jött létre 2001-ben a Magyarországi Chen Stílusú Xin Yi Hun Yuan Tai Ji Quan Egyesület (link), amelynek 2002 óta tagja vagyok.

Han Mester engedélyével az alábbi két videóval demonstrálnám a stílus jellegzetességeit. Mindkettőn a 48 lépéses chen hunyuan formagyakorlat szerepel, Han Kui Yuan bemutatásában. Az első videón a gyakorlás módja látható. Lassú, lágy, finom kivitelezés, mély koncentráció (mindfulness) jellemzi a tanulás és a gyakorlás fázisát. Ezen felül Han Mester ebben a videóban is számos alkalommal megmutatja a robbanékony erőkibocsájtás, a fa jin technikáját is.

A bemutatónak viszont látványosnak kell lennie. A chen stílusra jellemző a lágy és a kemény, a lassú és a gyors, a mély és a magas, a finomság és a robbanékonyság váltakozása, aminek látszania kell a bemutató során.