2015-től indítok speciális csoportokat, amelyek célja, hogy a résztvevők a tajcsicsuán gyakorlatok segítségével fejleszthessék személyiségüknek azokat a mély rétegeit, amelyek a pontosabb önreflektivitáson kívül a másik emberhez való kapcsolódáshoz és reaktivitáshoz nélkülözhetetlenek. Önismeret és a reaktivitás készsége – ez a két közös alapja a tajcsicsuánnak és a pszichoterápiáknak, a harcművészeteknek – és minden segítő foglalkozásnak.
Bízom benne, hogy a tajcsicsuán rendszeres gyakorlásával a gyakorlók nem csak a saját testi-lelki harmonizációjuk érdekében tesznek előrelépéseket, hanem a segítő foglalkozásukban is hatékonyabb gyógyítókká válhatnak.
„A test edzettebbé válásával az elme is nyitottá, fogékonnyá válik” – Han Mester
Jelenlegi csoportjaim
A jelenlegi, pszichológusokból, terapeutákból álló csoportok zártak, csatlakozni hozzájuk már nem lehetséges. A csoporttagok a számukra fenntartott tartalmak eléréséhez a legördülő menü megfelelő csoportját kiválasztva tudnak belépni.
Újabb csoport indításához legalább 15 jelentkező kell!
A belvárosi helyszínen – Felkelő Nap Háza stúdió – csak a reggeli, vagy a déli órákban tudnak termet biztosítani. A budai teremben – Más Hangon – Tanácsadó és Pszichoterápiás Központ – este van a gyakorlás.
Kapcsolatfelvétellel jelezheted részvételi szándékod, így lassan kialakulhat egy új kezdő csoport.
Alkalmas vagyok-e tajcsicsuánt-t tanulni?
A tajcsicsuán tanulásához a legfontosabb az állhatatosság – tanítja Han Mester. Ha kitartó vagy és kíváncsi, kísérletező kedvű, és el tudod viselni a lelassulás és az elmélyülés csendjét is, akkor máris „igen” a válaszom: biztosan képes leszel a gyakorlásra! A tapasztalat szerint ezek a pszichés tényezők döntik el a gyakorlásra való alkalmasságot, és nem a testi adottságok, akrobatikus készségek. Sőt, minél gyakorlatlanabb valaki, minél inkább ügyetlennek, sutának érzi magát, annál drámaibb fejlődést tapasztal majd a mozgáskultúrájában – de csak akkor, ha a kezdeti kudarc érzései ellenére is rendszeresen és odaadóan gyakorol. A fejlődés a „csinálás” következménye, ezért a tajcsicsuánt nem lehet elméleti alapon megtanulni.
A taijiquan mozgásban végzett meditáció, olyan „tudatos jelenlét” (mindfulness), amely a mozgás révén a világgal való kölcsönhatás megtapasztalására irányul. Azért is hívják „belső” harcművészetnek, mert a lélektani készségek edzése felöl indul a testi készségek fejlesztése felé, amelyek természetesen majd vissza is hatnak a gyakorló pszichés és szellemi tartományára.
“Tajcsizni” sokféleképpen lehet. Lehet magas és egészen mély állásban, lassan és gyorsan, relaxáltan és energikusan, játékosan és élesen kihegyezett figyelemmel, óvatosan és akrobatikus elemekkel vegyítve… Minden attól függ, mi a célod a gyakorlással, mit akarsz fejleszteni magadon! A tajcsicsuán gyakorlása a tudatosságról szól, még akkor is, ha nagyon kellemes, relaxált állapotot élünk is majd át.
A tajcsicsuán tehát korra, nemre és egészségi állapotra való tekintet nélkül bárkinek ajánlható, csak a kezelés alatt álló autoimmun- és daganatos betegségben szenvedőknek nem javasolható!
A gyakorlás módját azonban befolyásolhatja pl. valamilyen betegség, alkati adottság, ezért tudnom kell az esetleges egészségügyi problémáidról. Természetesen ezek bizalmas információk, amelyeket maximálisan így is kezelek majd. Ha majd a csoport mellett döntesz, bármilyen panaszod, betegséged, gyógyszeres kezelésed van, kérlek, saját érdekedben tájékoztass ezekről (pl. magasvérnyomás esetében bizonyos nyújtó gyakorlatokat óvatosan kell csinálni, stb.)
Mi az egészségünk fejlesztése érdekében gyakorlunk majd, ezért kerüljük azokat a módokat, amelyeket egy átlagos kondíciójú, mozgáskészségű ember ne tudna végrehajtani, vagy amelyek bármilyen módon ártalmasok lehetnének.
Mi történik egy edzésen?
Egy alkalom 90 percet jelent
A gyakorlást bemelegítő és nyújtó gyakorlatokkal kezdjük, amelyek közt tradícionális kínai mozgássorok is vannak. Ezek szokatlanok lesznek elsőre, de nyújtó-lazító hatásukon túlmenően kiválóan serkentik a mozgáskoordinációt, az egyensúlyérzéket is.
Az edzés központi része a 24 lépéses formagyakorlat megtanulása. Ennek neve pontosan: 24 lépéses Chen Shi Xin Yi Hunyuan Taijiquan formagyakorlat.
Ezzel párhutzamosan a Hunyuan Qi Gong (csikung) 12 gyakorlatsorát is gyakoroljuk.
Ha már a 24-es forma elég jól megy (minimum egy év), ez azt jelenti, hogy a tanuló eléggé elsajátította a helyes testtartás, a külső harmóniák, az egyensúly elosztás és áthelyezés alapjait, és elegendő testtudati tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy megkezdhesse a páros gyakorlatokat.
A páros gyakorlatok, a „lökő kezek„, képezik a kűzdelmi technikák alapjait. Mi harcolni nem fogunk, mert azzal a céllal gyakoroljuk ezeket a technikákat, hogy érzékelési tapasztalatainkat a „saját” határainkon túlra is kiterjeszthessük. A gyakorlás módja a gyengéden, de határozottan megismerni és kontrollálni akaró figyelem, amely a kölcsönösségen és az egymást biztonságban megtartó tiszteleten alapul. A helyes gyakorlás során nem az erőfölény elérése a cél, mindenfajta erőlködést kerülni fogunk. Téves azonban az az elképzelés, hogy „izomerőt” nem is használ a tajcsicsuánt gyakorló, hiszen így mozgás sem jöhetne létre. Itt is van egy középút, amire majd rátalál az, aki kitartóan gyakorol.
Aki csak a formát gyakorolja, a lökő kezek gyakorlatok nélkül, annak a tajcsicsuán tudása hiányos marad. A forma és a páros gyakorlatsor egymást kiegészítő kapcsolatban vannak: a formagyakorlat az önismeretet hozza el, a páros gyakorlatok a „másik”, a külső világ megismeréséről szólnak – így válik teljessé a kép.
Tapasztalatainkat, élményeinket minden alkalommal megbeszéljük az edzéseken.
Rendkívül fontos tudatosítanunk, hogy az edzések az új elemek elsajátítására, a hibák kijavítására valók, de gyakorolni otthon kell! A rendszeres gyakorlás nélkül nem csak a várt, pl. egészségvédő hatás marad el, de a formagyakorlat megtanulása sem sikerül.
A tanulás alapja az utánzás és a saját úton történő próbálgatás, kísérletezés. Ehhez bizony kitartásra, játékos, kiváncsi attitűdre, nyitottságra van szükség, és sokszor komoly nehézséget jelent a rossz beidegződéseink elegendése. Elméleti kérdésekkel csak annyiban foglalkozunk, amennyi ott és akkor a gyakorláshoz feltétlenül szükséges, vagy a megélt tapasztalatból következik.
Felszerelés
Laza, kényelmes, a mozgást nem korlátozó ruha ajánlott. Lehetőleg ne viseljünk semmit, ami a testünket bárhol elszorítaná (öv, óraszíj). A gyakorlatokat állva végezzük, a meditatív részt (qigong) is, ami nagy terhelést jelent a lábnak, ezért hangsúlyozom a kényelmes (szükség esetén betétes) cipő jelentőségét – bár sokan mezítláb szeretnek gyakorolni.
A terembe és az öltözőbe utcai cipővel belépni tilos.
Amit ne hozzunk be a terembe: teljesítmény kényszert, megfelelni akarást, versengést. Minden tanuló a saját fejlődésének a felelőse, ezért helyesen olyankor tesz, ha csak önmagához viszonyítja a haladását!
Harcművésszé kell válnom?
Kevesen tudják itt, Európában, hogy Kínában talán a legmegbecsültebb harcművészet a taiji quan. Már az elnevezés is sokat sejtet: “nagy, végső ököl” a leginkább elfogadott fordítása. Kínában sokszor a “vattába bugyolált acél” jelzővel illetik, ami arra utal, hogy a lágy, szinte selymesnek tűnő külső megjelenés mélyén rendkívül kemény, áthatóan romboló erejű belső mag rejlik.
Valójában nincs ebben semmi meglepő, hiszen a tajcsicsuánt azért “találták fel”, hogy emberek hatékonyan meg tudják védeni magukat más emberekkel szemben. Ne legyenek illúzióink: a szépséges mozdulatsorait hosszú évszázadokon át azzal a céllal tökéletesítették aprólékos gonddal, hogy minél kisebb kockázattal és minél hatékonyabban elháríthassák az ellenfél támadásait. A mi stílusunk – a chen – őrizte meg a legjobban a harcművészeti jellegét. Ez azt jelenti, hogy a szép, lekerekített mozdulatokban viszonylag jól felismerhető, hogy valójában ütéseket, lökéseket, dobásokat, stb. tartalmazó küzdelmi technikák rejlenek.
A tradicionális tajcsicsuán azonban egy rendkívül összetett rendszer, e tekintetben talán csak a szélesebb körben ismert jógához hasonlítható. Keletkezésekor ugyanis – ami inkább sok évtizedes időszakot jelent, és nem egy meghatározott időpontot, sőt, formálódása még napjainkban is tart – a korábbi harcművészeti rendszerek tapasztalatai mellett, az egész akkori Kínát átható taoista alapelveket, és a kor különböző tudományágainak idevágó ismeretanyagát felhasználták annak érdekében, hogy egy minden addiginál hatékonyabb harcművészetet hozzanak létre. A tajcsicsuánban tehát a „verekedéssel” sajátosan keveredik a filozófia és a természettudomány – elsősorban mechanika, dinamika, anatómia, orvostudomány, és mindaz, amit mi pszichológiának neveznénk. Ezért mondja Han Mester azt, hogy „valójában nem tajcsicsuánt, hanem a kínai kultúrát oktatom”.
A harcművészetek kapcsolódása az egészségmegőrzéssel teljesen kézenfekvő. A tradicionális harcművészetekben a fegyver ugyanis maga az ember, és a fegyvert a cél szerint ki kell fejleszteni, gondosan karban kell tartani, esetleges sérüléseit pedig gyorsan és maradéktalanul ki kell javítani. A tajcsicsuán rendszerében a mozdulatok kidolgozottsága mellett a gyakorlás módja is olyan, hogy ennek a hármas követelménynek a lehető legjobban megfeleljen. Mi pontosan ezt, a gyakorlóra kifejtett egészségőrző és gyógyító hatást tudjuk felhasználni anélkül, hogy “fegyvert” kovácsolnánk magunkból.
A tajcsicsuán tradícionális művelése kezdettől fogva tudatosságot igényel, abban az értelemben is, hogy tisztában kell legyünk a szándékunkkal: miért gyakorlunk, mi a célunk, és mit és hogyan kell tennünk az elérése érdekében. A gyakorló lássa a rendszer komplexitását, tudja, hogy bár az elsajátított mozgásformák magukban rejtik a küzdelem lehetőségét is, mi nem ezen az úton megyünk majd tovább.
Mi az egészséget megőrző, testet-lelket harmonizáló, a mentális és a fizikai képességeket fejlesztő, az önreflexióra és a „másik” személyre érzékenyítő hatása miatt gyakoroljuk majd ezt a művészetet. Ennek a célunknak megfelelően alakítjuk majd a gyakorlás módját. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy mozgásunkban a harmóniára, a folyamatosságra, a polaritások összjátékára (lassú-gyors, lágy-kemény, stb.) törekszünk azzal a céllal, hogy vissza találjunk a saját, eredendő természetességünkhöz – „egész-ségünkhöz”.a
